Varázslatok és szómágia az észt néphagyományban

„Megharaptam a vasat, vér ömlött belőlem. Atya, Fiú, Szentlélek. Hadd folyjon a víz, álljon meg a vér, ahogy a Jordán folyó is megáll. Ámen.”

Ezek vérrel teli szavak , melyeket 1947-ben jegyeztek fel a Jõhvi plébánián, és az Észt Néprajzi Archívum őrzi őket. Egy átlagos falusi bölcs kilencszer elolvasta ezeket a szavakat, hogy elállítsa a vérzést. Számára ezek nem csupán mitológiai kifejezések voltak. Cselekedetek . A helyesen olvasott szavaknak a valóság megváltoztatását kellett volna szolgálniuk.

Ez az észt szómágia világa . Egy olyan világ, ahol a szavaknak erejük volt, ahol a varázslatok helyes olvasása ugyanolyan fontos volt, mint a növénnyel való gyógyítás képessége, és ahol minden falusi bölcs kívülről ismert legalább néhányat ezek közül a szövegek közül. Ebben a bejegyzésben megvizsgáljuk, hogyan is működött valójában az észt szómágia: milyen típusú varázslatok léteztek, hogyan épültek fel, és milyen konkrét szövegek maradtak fenn a folklórarchívumban. Ez a bejegyzés folytatja az észt folklórról szóló sorozatunkat , és kiegészíti az előző, az észt bölcsekről és boszorkányokról szóló bejegyzést, akiknek fő eszköze a szómágia volt.

Mi a varázslás és a szómágia?

Az észt nyelv gazdag szókincset kínál ezen a területen. A varázslás hagyományosan tündérek, szellemek és erők szavakkal való parancsolását vagy fenyegetését jelenti. A varázsló olyan személy volt, aki képes volt szellemeket „megidézni”; arra kényszeríteni őket, hogy tegyenek valamit, vagy távozzanak. A szómágia egy tágabb fogalom, amely magában foglal minden olyan gyakorlatot, ahol maguk a szavak hoznak létre változást a valóságban, beleértve a varázslatokat, ráolvasásokat, esküket, megerősítéseket és imákat.

Az észt bölcsek gondosan különbséget tettek számos kapcsolódó fogalom között. A varázslat egy hivatalos szöveg volt, amelyet gyakran a hagyományokban tanultak, egy adott célra. A mondás vagy motyogás egy lazább forma volt, ahol a bölcs egy meghatározott rituális céllal beszélt. Az átok egy aktív átok volt, ahol szavakkal rossz dolgokat hoztak az ellenségre. Az ima a mennyországhoz intézett hívás volt. A varázslás szellemek és tündérek parancsolása volt. Ezek a különbségek fontosak voltak a gyakorlók számára, bár a modern irányzatokban gyakran összekeverik őket.

A szómágia világképe nem észt specialitás. Jellemző az egész finnugor kulturális térre , amelynek legjobb példája a finn Kalevala , ahol Väinämöinen mindenekelőtt szókovács, akinek ereje a szavak ismeretében rejlik. De a mágia mint filozófia valami tágabb. Az a gondolat, hogy egy szónak vagy szimbólumnak ereje van, a nyugati ezotériában is átnyúlik, a hellenisztikus hermetizmustól napjainkig, amelyről részletesebben írtunk az okkultizmusról szóló sorozat első bejegyzésében . A mágikus formulák, talizmánok és írásos varázslatok összekapcsolják az észt folklórt a tágabb észak-európai hagyománnyal. Az észt varázslatok mennyisége lenyűgöző. Az Észt Folklór Archívum több ezer írásos varázslattal rendelkezik, amelyeket főként a 19. század végétől a 20. század közepéig gyűjtöttek. A Mare Kõiva által kiadott Észt varázslatok (2011) című antológia ennek az örökségnek a legjobb és leghitelesebb részét gyűjti össze, bemutatva, hogy több mint száz különböző típusú észt varázslatot dokumentáltak.¹

A varázslatok típusai és szerkezete

Az észt varázslatok céljuk szerint három nagy kategóriába sorolhatók.

A gyógyító varázslatok voltak a leggyakoribbak. Minden betegségre és nyavalyára megvolt a saját szava. A vér szavai elállították a vérzést. A tűz szavai eloltották az égési sérüléseket és a tüzeket. A fájdalom szavai csillapították a fájdalmat. A rózsa szavai gyógyították a rosaceát, vagyis a bőrgyulladást. A fog szavai elvette a fogfájást. A sóbetegség szavai gyógyították a sóbetegséget. A vízkór szavai fülfájást és szembetegséget gyógyítottak. Minden testrészhez tartozott egy bölcs, és minden bölcsnek megvoltak a saját szavai.

A védelmező varázslatok távol tartották a gonoszt. Különösen fontosak voltak ezek a pásztorszavak , amelyeket a pásztorfiú minden reggel elmondott a nyájnak, hogy megvédje az állatokat az erdei tündértől, a farkasoktól és a gonosz emberektől. Külön varázslatok voltak a szemmelverés ellen , amelyeket az anya vagy a nagymama minden hosszú úton elmondott a gyermeknek. Külön varázslatok voltak a ház védelmére , amelyeket új ház alapjának lerakásakor, építkezés megkezdésekor vagy beköltözéskor mondtak. Útközbeni szavakat is használtak , amelyeket az utazó azért mondott, hogy béke legyen az úton.

A pusztító varázslatok vagy átkok külön kategóriát alkottak. Az átok egy emelt hangon elmondott átok volt, amelynek hatása hagyományosan valós és rettegett volt. Klasszikus példa erre egy nő, akit halállal fenyegettek, és aki válaszul ezt mondta: „Apadjon ki a kútad, mert ártatlanul haltam meg!” Az ilyen átkokat varázslatosan szörnyűnek tartották, és az emberek emlékezetében megmaradtak azok a falvak történetei, ahol a nő átka után valóban eltűnt a víz.

Ezen kívül léteztek szerelmi varázslatok (a szerelem felébresztésére), haragvarázslatok (kapcsolatok felbontására), üzleti varázslatok (egy üzlet sikeres lebonyolítására) és még sok más konkrét típus.

A varázslat szerkezete gyakran négy részből állt. A kezdeti felhívás egy tekintély segítségét kérte: a természet erőitől (tűz, víz, ég), szellemektől, vagy a kereszténység megjelenése után a Szentlélektől, Jézustól, Máriától. A történet vagy eredetmegjelölések azt írták le, hogyan jött a világra a betegség vagy probléma, gyakran mitológiai keretek között. A finn hagyományban ez a rész nagyon kidolgozott, például a Kalevalában van egy hosszú rúna a vas eredetéről. Észtországban ez a rész rövidebb, de gyakran jelen van. A parancs vagy formula volt a varázslat lényege: egy aktív utasítás a probléma megszüntetésére vagy megváltoztatására. „Állítsd el a vérzést!”, „Tűnj el!”, „Tűnj el, tisztátalan lélek!” A befejezést vagy megerősítést gyakran háromszor mondták, a keresztény hagyományban gyakran az „Ámen” szóval zárulva.

A számok fontosságát a szómágiában nem szabad alábecsülni. A három a leggyakoribb ismétlési szám: a varázslatot háromszor elmondják, a tárgyat háromszor bekarikázzák, és három isteni személy nevét ejtik ki. A kilenc a háromból három, és ez még erősebb ismétlésre utal. Az olyan varázslatokat, mint a vérszavak, általában kilencszer mondták el. A hét egy külön mágikus szám volt, amely egyes varázslatokban megjelent. Az óramutató járásával ellentétes irányban haladás (3 vagy 9-szer a beteg személy, a tűz vagy a tárgy körül) egy másik tipikus rituális elem volt.

Keresztény elemek az észt varázslatokban

Miután a lutheránus vallás a 16. században meggyökeresedett Észtországban, a keresztény elemek fokozatosan elkezdtek beépülni az észt varázslatokba. Jézus , Mária , Péter , a Szentlélek és a Jordán folyó számos varázslatban megjelenik, mind a gyógyító, mind a védelmező varázslatokban. A jõhvi vérszavak példája egy klasszikus „Jordán folyó mém” : ahogy a Jordán folyó megállt az Úr előtt, úgy álljon meg a vér is. Ugyanez a párhuzamos minta több száz varázslatban ismétlődik Észtország-szerte.

Figyelemre méltó, hogy Mare Kõiva kutatásai szerint az észt varázslatokban kevésbé fordulnak a szentekhez, mint a katolikus országokban.² Ez a lutheránus vallás hatása, ahol a szentek kultusza megreformálódott. Eközben Jézus , Mária és Péter olyan erős helyet foglalt el az észt varázslatokban, hogy szinte nemzeti jellegzetességeket öltöttek . A Jézus földi útjáról szóló történetek, ahol fájdalmat vett el, vért állított meg vagy tüzet oltott el, párhuzamot vonnak a varázsló helyzete és a szent esemény között. Ez egy klasszikus mágikus technika: „ha ez akkor, akkor most is”.

Egy különleges figyelmet érdemlő varázslat a SATOR-AREPO négyzet , egy Európa-szerte ismert latin palindrom. A tűzszavak a Paistu plébániáról maradtak fenn: „ Sator, Arepo, Tenet, Opera, Rotas küldj segítséget. Anania, Assaria, Mesael vágja el a tüzet. Az ég három nővére: mondjátok: imádkozzatok Istenhez, mondjátok: merítsetek vizet, mondjátok: vágjátok el a tüzet. Ámen, Ámen, Ámen. ” ³ A varázslat elolvasásához háromszor kellett megkerülni a tüzet az óramutató járásával ellentétesen . A SATOR négyzet egy nemzetközi mágikus formula, amelynek eredete a római Pompejiig nyúlik vissza, és az, ahogyan Észtországba jutott, tipikus példa arra, hogyan fonódott össze az észt varázslathagyomány a nemzetközi mágikus áramlatokkal. A keresztény elemek keveredése a régi észt szómágiával soha nem volt teljes. A régi pogány lényeg pontosan abban élt tovább, amit a varázslat valójában tett : a természeti erők megfordításában, a szellemek parancsolásában, a számok jelentésében, az ismétlődő rituálékban. A kereszténység elemei gyakran felszínesek voltak , egy új forma régi tartalommal.

Konkrét varázsszövegek az archívumból

Az Észt Néprajzi Archívum gyűjteményei olyan varázsszövegeket őrzenek, amelyeket gyűjtők és a hagyományőrzők név szerint rögzítettek. Ezek nem pletykák vagy rekonstrukciók, hanem valós szavak, amelyeket konkrét emberek, meghatározott helyeken, meghatározott időkben használtak.

Jakob Hurd kézirat, észt folklórarchívum, varázslatok — Egy oldal Jakob Hurd kéziratos néprajzi gyűjteményéből.
Írta: Madis Odenberg, J. Hurd jegyzete a sarokban
a szállítmány érkezésének dátumával.
H II 51, 679.

Vérszavak (Jõhvi plébánia, 1947):

„Megharaptam a vasat, vér ömlött belőlem. Atya, Fiú, Szentlélek. Hadd folyjon a víz, álljon meg a vér, ahogy a Jordán folyó is megáll. Ámen.”

Kilencszer mondják el, gyakran víz vagy só felett, amelyet aztán a betegre helyeznek. A finnugor szómágiát (a vérzéscsillapításra vonatkozó parancsot) keresztény elemmel (a Szentlélek, a Jordán folyó) ötvözi.

Tűz Szavai (Paistu plébánia, gyűjtő H. Ainson):

„Sator, Arepo, Tenet, Opera, Rotas küldjetek segítséget. Anania, Assaria, Mesael, oltsátok el a tüzet. A menny három nővére: az egyik imádkozik Istenhez, az egyik vizet hoz, az egyik eloltja a tüzet. Ámen, ámen, ámen.”

Háromszor olvassák fel, miközben az óramutató járásával ellentétes irányban kerülik meg a tüzet. Tartalmazza mind a nemzetközi SATOR négyzetet, mind az Ószövetség szereplőit (Ananiás, Azarja, Misael – három fiatalember, akiket forró kemencébe vetettek, és sértetlenül kijöttek).

A pásztor szavai különösen fontos kategóriát képviseltek. A pásztorfiú minden reggel felolvasta őket, amikor kivitte a nyájat:

„Farkas, farkas, farkas felesége, tűnj el a csorda után! Vasrudat viszek a szomszédod ellen. Menj az erdőbe, menj a mocsárba, menj túl a hét tengeren. Isten megvédi a csordát, Mária megvédi a csordát.”

(Változat Põlva megyében, a 19. század vége)

Voltak szemmel verés elleni varázslatok , amelyeket az anyák szavaltak gyermekeiknek. A legegyszerűbb forma a következő volt:

„A gonosz szem eltűnik, a gonosz szem kialszik. Kialszik, mint a gyertya, kialszik, mint a tűz, kialszik, mint a köd a napon. Ámen.”

Gyakran nyállal keresztet rajzoltak a gyermek homlokára, és a varázslatot halkan suttogva mondták el. A gyermek nyaka körüli piros szálak a varázslatot kiegészítő védelmi eszközök voltak.

A fogmondások külön műfajt képviseltek, gyakran utaltak férgekre (mivel a régi hiedelem szerint a fogfájást a fogban élő „férgek” okozták):

„Féreg, féreg, tűnj ki, menj a föld alá, menj egy kő alá, menj egy fa alá. Ne gyere vissza a foghoz többé. Ámen, ámen, ámen.”

Az ilyen szövegek gazdag változatossága azt mutatja, hogy az észt nép nagyon szisztematikus volt a szómágiájában. Minden betegséget, minden élethelyzetet, minden veszélyt a saját, sajátos szavaival takart le, amelyeket a hagyomány az évszázadok során tesztelt és tökéletesített. A Dél-észt Hagyományportál ( folklore.ee/lepp ) lehetővé teszi a varázslatok keresését plébániánként, az Észt Folklór Archívum ( folklore.ee/era ) pedig az eredeti kéziratokat őrzi.

Hogyan olvasták a varázslatokat és a katonák vérszavait

Egy varázslat elmondása nem csak a szavak kimondásából állt. Ez egy egész rituálé volt , amelynek minden elemének helyesnek kellett lennie.

A pozíció és a szituáció fontos volt. A bölcs gyakran a beteg ember mellett ült, kezeit rajta vagy felette tartotta. Néhány varázslatot a szabadban, újholdkor , másokat napkeltekor , megint másokat pedig a nyugati oldalon olvastak . A tárgy körüli megkerülése az óramutató járásával ellentétes irányban sok szempontból fontos volt. Egyes varázslatokhoz víz vagy só kellett , amelybe a szavakat olvasták, mielőtt a beteg embernek adták volna.

A varázsige típusa változatos volt. Néhány varázslathoz suttogás kellett : halkan, szinte hallhatatlanul, hogy ne veszítsék el az erejüket a hanggal. Másokhoz hangos hangra , vagy kimondott mondatra volt szükség : teljes hangerőn, hangosan kimondva. Megint mások motyogtak , ahol a bölcs gyorsan és monoton beszélt, szinte mint egy imát.

A titoktartás a szómágia egyik alapszabálya volt. A varázslatot nem kellett mindenkinek felolvasni. A tanuló titokban kapta meg a szavakat a tanártól, gyakran csak hosszas tanulás és próbálkozás után. Amikor a szavak széles körben ismertté váltak, elvesztették erejüket. Ez magyarázza, hogy sok észt varázslat miért csak a 19. század végén és a 20. század elején került a levéltárakba, amikor a szómágia hagyománya kezdett elhalványulni, és a régi mesterek készek voltak megosztani tudásukat.

A szómágia a háborúban külön fejezetet képez az észt folklórban. Az 1918-1920-as észt függetlenségi háború alatt a katonák papírra írt vérvarázslatokat vittek magukkal , amelyeket anyjuk helyezett a nyakukba. Céljuk a katona golyóktól való védelme volt. Az ilyen amuletteket számos helyen dokumentálják a folklórarchívumban, és ugyanez a hagyomány folytatódott a második világháború alatt is , amikor az észt férfiak mindkét oldalon a frontra mentek.⁴Ez egy figyelemre méltó példa arra, hogyan alkalmazkodott a régi szómágia a modern hadviselésbe. A vérvarázslatokat, amelyek eredetileg a késsel történő vágás okozta fizikai vérzés elállítására szolgáltak, ma már golyók elleni védelemként viselik. Erős a párhuzam más nemzetek gyakorlatával. Az orosz katonák szentek amulettjeit hordozták, a németek „Schutzbrief”-eket, vagyis védőleveleket, és szinte minden európai kultúra használt ilyen védőformulákat a háború alatt.

Összefoglalás

Az észt szómágia mindennapos , nem kivételes gyakorlat volt. Nem korlátozódott különleges bölcsekre és boszorkányokra. Minden anya tudott valamilyen varázslatot gyermeke védelmére. Minden pásztorfiú pásztorszavakat szavalt. Minden háztulajdonos ismerte a ház védővarázslatait. A szómágia az észt élet része volt , annyira mélyen összefonódott a mindennapi élettel, hogy gyakran nem is „mágiának” tekintették, hanem egyszerűen a dolgok menetének módjaként.

Ma, amikor a reggeli kávéscsészében azt ismételgeti, hogy „jó nap lesz”, vagy amikor amuletteket visel azzal a gondolattal, hogy az „erőt ad”, akkor valami hasonlót tesz, mint amit az észt bölcsek tettek évszázadokon át. Az emberi kapcsolat a szavakkal és szimbólumokkal mély, és nem fog egyhamar eltűnni, még akkor sem, ha a nyelvhasználat megváltozik.

A következő bejegyzésekben az észt szent helyek konkrét történeteit , az észt népnaptár mágikus ünnepeit és az észt boszorkányperek konkrét eseteit fogjuk megvizsgálni . Minden téma mély képet ad arról, hogyan élt és él ma is az észt hagyomány.

Egy védelmező szimbolikával ellátott ékszer, az észt hagyomány esztétikai öröksége modern módon

A Rongabutiikki kollekciójában számos ékszer található védelmező szimbolikával , melyek logikája megegyezik az észt varázslatokéval : egy tárgy egy adott szimbólummal, amely védelmező erőt hordoz. Koponya, csont, ősi szimbólum, állatfog: ezek modern védelmező amulettek, melyek hagyománya mélyen belenyúlik az észt folklórba és az egész nyugati ezotériába. Tekintse meg alább a védelmező szimbolikával ellátott ékszereink kollekcióját.

Lábjegyzetek

¹ Kõiva, Észt varázslatok , Észt Irodalmi Múzeum 2011; még Kõiva, „Spell Database and Spell Historiography”, Mäetagused sz. 67 (2017).

² Kõiva, „Varázslat-adatbázis és varázslat-történetírás”, Mäetagused 3. sz. 67 (2017).

³ „Words of Fire”, E 773 (4) < Paistu khk., Holstre v., H. Ainson, ERA South Estonian Folklore Portal, folklore.ee/lepp.

⁴ Kõiva, „Varázslatok és népgyógyítók a Virumaaban”, Mäetagused sz. 67 (2017); még „Sõnaarstid”, E, StK 1, 151.

Források

Kõiva, Mare. Észt varázslatok . Tartu: Észt Irodalmi Múzeum, 2011.

Kõiva, Mare. "Helyesírás-adatbázis és helyesírás-történetírás." Mäetagused sz. 67 (2017).

Kõiva, Mare. „Varázslatok és népgyógyászok Virumaaban”. Mäetagused sz. 67 (2017).

Loorits, Oskar. Az észt népi vallás világképe . Tartu, 1932.

Loorits, Oskar. Az észt néphit alapjai I-III . Lund: Carl Bloms, 1949-1957. Online források: Észt Folklór Archívum ( www.folklore.ee ), Észt Irodalmi Múzeum ( www.kirmus.ee ), Dél-észt Hagyományportál ( www.folklore.ee/lepp ).